„Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még akkor is ültetnék egy almafát.”(Luther Márton)

Mi, keresztények valljuk, hogy megszületünk, majd „utunk” végeztével az örökkévalóságba jutunk. Ez így oké, hogy születünk és meghalunk, de mi is van pontosan közötte? A földi életünk, vagy mondhatjuk úgy is, hogy a földi küldetésünk. Ahogy az apostolok is megkapták Jézus feltámadása után az elhívást, úgy mi is megkapjuk már a születésünkkor az okot, amiért a világra jöttünk. Majd itt jön a képbe a szabad akarat, amit az Úrtól jóságosan megkaptunk. Igazából te döntöd el, hogy mit kezdesz ezzel az elhívással, vagy elfogadod, vagy eldobod magadtól. Ehhez kapcsolódóan eszembe jutott Teréz anyának egy nagyon szép feljegyzése: „Az utak mentén sokszor láthatjuk a villanyvezetékeket. Ha nem folyik bennünk áram, akkor nincs fény, nincsen világosság. A vezeték mi vagyunk- te és én! Az áram pedig Isten! Meg tudjuk tenni, hogy az áram átfolyjon rajtunk, és így fölragyogtassuk a világ Világosságát, aki Jézus – vagy megszakítjuk az áramkört, elutasítjuk, hogy így használjanak bennünket, ezzel engedjük, hogy a sötétség terjedjen szét.” Kemény szavak ezek. Valójában nehéz néha teljesen megfelelni Istennek. Nehéz néha teljesen bízni az ő karjában. Járni akarunk a vízen, közben meg félünk attól, hogy elsüllyedünk. Igényeljük a szeretetet, vágyunk rá, de van, hogy megijedünk tőle. Na, és ezekben a helyzetekben látszódik meg inkább az, hogy törékenyek vagyunk és szükségünk van Istenre, meg arra, hogy bízzunk Benne. Igazából az Úr okos és néha elég furfangos. Sokszor van, hogy felad egy nehezebb feladatot, és mi azt hisszük, hogy ettől fog „összedőlni a világ”, mert például felülmúlja az erőnket, pedig annál a feladatnál ismer még súlyosabbat is. A hivatásban pont az lényeg, hogy ember tudja, hogy Ki adta neki azt a feladatot, és ez által bízik is Benne, mert tisztában van azzal, hogy az Úr nem rak rá olyan terhet, amit ne bírna el. Na, és ez árkon-bokron keresztüli bizalmat eredményez. Viszont, hogyha mégis rezegne a léc, akkor tudatában van azzal, hogy Őrá bármikor számíthat és azzal is, hogy Ő örömmel meghallgatja és segít neki. A földi élet nem habos torta, nem teljesülhet minden vágyunk, de az igen, hogy az Úrhoz közelebb kerüljünk. A küldetést, a feladatokat nem, azért kapod, mert az Isten ki akar szúrni veled, hanem azért, hogy azokon keresztül nyilatkoztassa ki rajta Önmagát, szeretetét és kegyelmét.Na, de hogyan ismerem fel az elhívásomat, amit az Isten rendelt el nekem? Először is, nem fogod megtalálni úgy, hogy otthon ülsz és várod, hogy csak úgy a semmiből megjelenjen neked a Mindenható és elmondja neked azt, hogy mit kell ezen túl tenned. Mert ilyen csoda csak nagyon ritkán fordul elő. Talán nem fogod elhinni, de folyamatosan imádkozni kell, ki kell alakítanod egy olyan bizalmat az Úr felé, ami által jobban tudsz hinni magadban és Őbenne is. Neki nagyon fontos az, hogy Ő is fontos legyen neked. Másodszor pedig, menj ki a világba, ismerkedj meg emberekkel, a természettel, hiszen ők is Isten csodálatos ajándékai, amik/akik által kinyilatkoztatja magát.

És igen néha mi, emberek törékenyekké válunk, néha túlságosan is, de Jézus képes arra, hogy megragassza a repedéseinket, megerősítsen és képessé tesz minket arra, hogy újra ki tudjunk állni a „csatatérre.”

Képek: amomentwithchrist.com és abc.es