„Én lennék a támasz (…), ha elvesznél az éjben, leszek én az a fény, a világítótorony tetején, hogy hazatalálj.”(Oliver Berkes)
Így pünkösd közeledtével, nagyon fontos végig gondolnunk azt, hogy mit jelent számunkra az egyház. A világba nézve nagyon sok kétellyel találkozhatunk. Sokan vannak még mindig azok, akik el vannak veszve, akik szomorúak, akik nem találják helyüket a világban. Tulajdonképpen érdekesek vagyunk mi, emberek. Sokszor keresünk, de nem találunk. Na, de miért? Mert nem kerestük eléggé. Sokan még mindig azt hiszik, hogy az egyház egy olyan valami, ami kőtáblákat dobálva az emberek fejéhez, szigorú szabályokat követelnek. Ez nem egészen így van. Én egy hatalmas családnak képzelem ezt el, ahol az emberek nem egymás ellen, hanem egymásért küzdenek vagy vannak. Bár tény és való, hogy léteznek elvárások, de ezek mind azért vannak, hogy valóban Krisztus útján tudjunk lépkedni. „Mindazok, akik hittek, együtt voltak, és mindenük közös volt.”- olvashatjuk az ApCsel 2:44-ben. A pünkösd nem csak egy egyházi ünnep, hanem AZ ünnep. Az egyház születésnapja.
Hozzám, személy szerint közel áll ez a nap, hiszen az apostolok pünkösd napján kezdik meg szolgálatukat Jézus nevében. Hatalmas bátorság jellemzi őket. Ennek az oka, pedig a Szentlélek. Olyan hatalmas erővel tudja felruházni az embert, hogy még a rettegésben élő tanítványokat is képes volt valamilyen módon bátorrá tenni. Bátorrá, hiszen képesek voltak az első lépéseket megtenni. Itt azért, nagyon fontos az, hogy Jézus miután meghalt, nem mondta egyből a tanítványoknak azt, hogy terjesszék igéjét, hanem várt. Türelmesen megvárta azt, hogy az apostolok fel tudják dolgozni az eseményeket, hogy erőt tudjanak gyűjteni ahhoz, hogy a megbízást, az elhívást el tudják fogadni, és ez mai napig így működik. Isten nem fogja azt kérni tőled, hogy terjeszd igéjét addig, amíg tudja, hogy nem állsz készen rá. Ez a csodálatos Benne. Ő nem kér tőled semmit addig, amíg tudja, hogy össze vagy zavarodva, vagy esetleg össze vagy törve. Ő türelmesen megvárja és bízik benned, míg össze nem szeded magad. Miért is csinálja ezt? Mert szeret. Az apostolok megtették az első lépést, most neked kell megtenned. Lépnek kell egyet az egyház felé. Viszont az egyház nem onnan indul ki, hogy minden szabályt és törvényt szigorúan és mereven betartok (bár ez is hozzátartozik, de nem ezen van a hangsúly) hanem, hogy szeretjük egymást még akkor is, amikor nehéz, hogy Krisztus keresztjét követjük együtt.
Lehet, hogy elbotlom, de lesz valaki, aki felsegít. Lehet, hogy számtalan kérdéssel küszködöm, de lesz valaki, aki megválaszolja őket nekem. Lehet, hogy kicsit összetöröm, de lesz valaki, aki átölel. Lehet, hogy rossz napom van, de lesz valaki, aki megnevettet. Valójában ez az egyház, hogy ott vagyunk egymásnak, egy közösségben Krisztussal. A szó is erre utal: egy-házban, vagyis egy-közösségben. Megmutatja azt, hogy Isten egymásért teremtett bennünket. A kőtábla csak egy felszínes elképzelés. Az egyház valójában olyan, mint a tenger. A felszínen talán fura dolgokat látsz, esetleg úszkáló hínárokat, még a víz is talán egy kicsit zöld, zavaros, de mikor belemerülsz, csodálatos dolgok tárulnak eléd és nem érted, hogy hogyan élhettél eddig e nélkül. A vallás lehet a kapaszkodó a rossz napjaidon, a bátorítás az erőtlen napokon, a mosoly a szomorúkon. Az egyház megmutatja azt, hogy az utat, a krisztusi élet útját nem egyedül kell megtenned, hanem mindenki mással, akik veled együtt lépkednek Jézus nyomában. Nekünk, keresztényeknek pedig fontos szerepünk van abban, hogy a kívülálló ne csak a felszínt lássa, hanem azt is, ami a felszín alatt rejlik: egy csodálatos világot.
Az apostolok készen álltak arra, hogy a Szentlelket megkapják, és a küldetést beteljesítsék, most neked is készen kell állnod arra, hogy új erőt kapva ünnepeld meg ezt a varázslatos ünnepet, az egyház születésnapját.
Képek: evangelikus.hu
