Mindig imádkozz, hogy olyan szemeid legyenek, amelyek meglátják a legjobbat az emberekben; olyan szíved, ami a legrosszabbat is megbocsájtja; olyan elméd, ami elfelejti a bántásokat, és olyan lelked, ami soha nem veszíti el az Istenbe vetett hitét. (ismeretlen)

Advent. A várakozás időszaka. Most talán jobban is átérezzük ezt a várakozást, mint eddig. Sokan csak most tapasztaljuk meg igazán, hogy mit jelent valóban távol lenni a másiktól. Minden napunk egy várakozás. Lehet ez türelmetlen vagy türelmes. „Mikor lesz már vége? Mikor találkozhatok újra a barátaimmal? Mikor jöhet már újra össze a család?” Keressük a válaszokat folyamatosan és sokszor a kiskapukat is, ami néha nem is létezik, és végül észre kell vennünk, hogy a kérdések, a gondolataink elhatalmasodtak rajtunk. Gondolhatjuk azt, hogy ez a folyamatos időzés tökre felesleges, mert „már eleget kaptunk”. Tartja a mondás, hogy sokszor a végén jön rá az ember a dolgokra. Ebben az esetben is ez történik. Isten soha nem enged meg olyan rosszat, amiből végül nem tud jót kihozni. Végül itt is ki fog derülni, hogy érdemes volt az az idő, amit a várakozással töltöttünk. Hiszen mi lehetne jobb annál az érzésnél, mikor a hosszas távollét után újralátjuk egymást?! A félelem, az aggodalom csak megbénítja az embert…. Inkább próbáljunk meg a rosszból is jót kihozni, mert nem lehetetlen, vagyis én eddig még nem tapasztaltam azt, hogy az volna.:D Ez az idő folyamatos küzdelem, így elbukni is nagyon könnyű. Sokszor dőlünk be a gonosz próbálkozásainak, többször is, mint hinnénk. Néha van hogy, amiről azt gondolnánk, hogy jó, az lehet, hogy a legrosszabb, amit tehetünk.

Megszoktuk már, hogy testközelben lehetünk azokkal, akiket szeretünk, így nagyon is nehéz átállni egy olyan „másik világba”, ahol nem ölelhetjük át a másikat, nem lehetünk együtt, nem találkozhatunk úgy, mint eddig. Meg kell tanulnunk ölelni szavakkal, érintés nélkül…. Talán, ha „nagyon viccesek” akarunk lenni, akkor mondhatnánk azt is, hogy „nehéz, de belejövök majd”. Igazából az a szomorú az egészben, hogy muszáj belejönnünk. Viszont itt, ami nagyon lényeges, az a küzdelem. Minden napunk egy harc a gonosz ellen, a távolságok ellen, de a jó hírem az, hogy Isten megtanít minket küzdeni. Nem kell egyedül bénáznod a csatamezőn, mert a legjobb Mestered van, aki nem engedi, hogy hülyét csinálj magadból. A nap, mint nap szembe jövő akadályok végül átformálnak és megerősítenek.

A szeretet nem az, hogy kívülről én mit mutatok meg, hanem, hogy belülről mit érzek. Ha szeretek valakit és fontos nekem, akkor a távolság sem jelenthet akadályt. Nehéznek nehéz, de valójában itt tudjuk meg azt, hogy mit jelent nekünk a másik, vagy éppen fordítva, a másiknak mit jelentünk mi. Ez így egyébként nagyon sablonosnak tűnhet, már én is érzem, de gyakorlatban már nem igazán nevezhető annak. Minden napunk egy küzdelem, viszont mi döntjük el, hogy ez a harc reménnyel vagy félelemmel tölt el bennünket. A katonák se úgy indulnak el a háborúba, hogy azt gondolják veszíteni fognak, hanem, hogy övék lesz a győzelem, vagy legalábbis remélem, hogy így van.

És mindjárt itt a karácsony. Lehet, hogy nem csaphatunk egy jó kis nagycsaládi banzájt, de talán a hangoskodás helyett, megtanuljuk élvezni a nyugalmat, a csendet. Na, de tudod honnan fog jönni ez, csak úgy magától? Még nem is kell nagyon koncentrálnod rá, csak engedni magad hozzá. Jézus fogja ilyenkor elárasztani a világot meleg szeretetével és érintésével, hiszen születésével békét hoz mindannyiunk szívébe. El tudod ezt hinni? Én igen… És tudod miért hiszem el? Mert mikor meglátom egy családtagom mosolyát eszembe jut az a krisztusi béke és szeretet, amiről ősidők óta beszélnek. Jézus akár a másik emberen keresztül akar átölelni minket. Nekem sokszor sikerült ezt megtapasztalnom. Remélem ezt egyszer mindenki át tudja élni.

Néha elfelejtjük, hogy milyen igazán és nem felszínesen szeretni, a mostani idő olyan, hogy ezt meg tudjuk jobban élni.

Meg kell tanulnunk ölelni szavakkal, ölelni messziről is, érintés nélkül...!

Mindenkinek kellemes adventi ünnepet és áldott karácsonyt kívánok!:)