„Szemed látta alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind le voltak írva”(Zsolt 139:16)
Rohan a világ és benne mi is. Sokszor nem is vesszük észre mennyire más lett minden, kívül és belül is. Gondolok itt a kamasszá nőtt csecsemőre vagy a felnőtté cseperedett gyermekre. Igen, egyre erősebbek leszünk, vagy csak annak látszunk? Sokan nincsenek tudatában annak, hogy évről évre növekszik a depressziós emberek száma Magyarországon. Nos, miért van ez? Mert nem figyelünk oda egymásra vagy sokszor csak úgy hirtelen elfordítjuk a fejünket, mintha nem is láttunk volna mást, mint csak életerős embereket. Egyik nap Ferenc pápa szavai ugrottak elém: „Azt hittük egészségesek maradhatunk egy beteg világban.” Itt a földi életben szükségünk van valakire. Társas lények vagyunk, igényeljük a szeretetet. Valakire, aki megért minket, támogat, együtt érez és segít. Persze ezt már Krisztus személyében mind megkaptuk, de Isten néha azért küld embereket például döntéseink közepette is, hogy általa megérthessük akaratát, azt, hogy mit kell tennünk, mik az első lépések. Ugyanez a helyzet nehézségeink bugyraiban is és ezért el kell fogadnunk a segítséget. Hogyha valaki kinyújtja a kezét felénk, tekintsünk rá úgy, mint hogyha Jézus karja lenne az.
Persze nehezek ezek a pillanatok/időszakok, azt hisszük saját erőnkből(!), egyedül képesek vagyunk magunkat kiásni gödörből vagy a tenger mélyéről. Péternek is szüksége volt valakire, aki kihúzza őt a vízből, mikor süllyedni kezdett. Be kell ismernünk: Törékenyek vagyunk. Mindannyian. És pont ezért különleges az életünk, a világunk. Hordozzuk a kis keresztjeinket és ott vagyunk egymásnak, ott kell lennünk egymásnak. Isten nem véletlen rendelt társat az ember mellé. Azt gondolta, hogy majd egymás támasza és öröme leszünk, ne keserítsük el Őt. És igen van olyan, amikor nem megy a segítség, nem megy az empátia. Gondoljunk csak Cirenéi Simonra, aki akarata ellenére segítette Jézus keresztjét cipelni, és utána mi történt? Jézus szemeiben megtalálta, azt a fajta együttérzést, azt a fajta nyugalmat, ami által később megértette Őt, azt, hogy mit tett érte és a világért. Úgy tudnám ezt mondani, hogy merjünk egymás ajándékai lenni. Bátorítalak arra legyél az ok, ami miatt valaki azt gondolja, hogy érdemes hinni még az emberekben.
Nézzünk fel Jézusra, a keresztfán függő Jézusra, Ő egy ajándék mindenki számára, és az ajándékot mindenki megkapja, de nekünk kell eldöntenünk, hogy a sarokba dobjuk porosodni, vagy egy olyan helyre tesszük Őt, ahol soha nem feledkezünk meg Róla. Ugyan így van, ez a segítséggel is. Azt az ajándékot valaki nem azért adja, hogy ellened fordítsa gyengeségedben hanem, mert látja és tapasztalja, hogy „igen most törékenyebb lettél, de itt vagyok és segítek, mert szeretlek, mert segíteni akarok”. Merjünk bátrak lenni. Ezért fontos, hogy Jézust kövessük, Róla kell példát venni. Ő földi életében számtalanszor önzetlenül segített másokon. Tegyünk úgy, mint Krisztus. Tisztítsuk meg a vakok szemeit, hogy látni tudjanak, kezeljük a betegeket, hogy járni tudjanak és gyógyítsuk meg a némákat, hogy beszélni tudjanak.
