„Az én lándzsám semmisíti meg azt a lándzsát, amely téged rabságban tart”(Egy ókori szentbeszédből)

Az utóbbi időben kezdett nagyon közel áll hozzám Péter apostol, Jézus egyik legkedvesebb tanítványa. Főleg a benső világát szerettem meg nagyon, ami bár néha tele volt kételyekkel, és kérdésekkel, de ennek ellenére látszott rajta, hogy minden porcikájával szerette Jézust. Aztán, miután letagadta és értesült az Ő haláláról, teljesen összeroppant, egyszerűen leírhatatlan szomorúság és csalódottság volt a szívében. Valószínű, sok álmatlan éjszakát élhetett meg ez miatt. Bár nem kételkedett Jézusban és feltámadásában, de valahogy mégis voltak benne kérdések, és félt újra találkozni Vele, mert úgy gondolta talán, hogy csalódott benne és haragszik rá. Sokat gondolkodtam már azon, hogy milyen volt az, mikor a feltámadás után először találkozott a tekintetük, valami leírhatatlan érzés lehetett. Abba a tekintetbe benne lehetett minden. A megbocsájtás, a szeretet és a nyugalom, hogy ne hibáztassa semmiért se magát. Mintha fájdalmának egy, az egyben vége lett volna. Ezért szeretem ennyire Pétert, mert talán az ő alakja áll a legközelebb a mai keresztény emberhez. Mi is sokszor (bár nem nagyon dicsekszünk vele) kételkedünk, fájdalmunkban összeroppanunk, majd újra, de mikor ismét találkozik a tekintetünk Jézuséval, mintha eltűnne minden. És igazából nem is az elveszés a legfontosabb itt, hanem a visszatalálás. Persze van, akinek több idő kell a gyógyuláshoz; van, akinek a tekintete többször is kell, hogy találkozzon Jézuséval és csak utána tud felépülni újra, de nem szabad elfelejtenünk, hogy nem vagyunk egyformák. Igen van, hogy nagyon nehéz kilábadozni egy helyzetből (talán többször is, mint hinnénk), de csak azon a ponton fogod tudni megérteni, hogy az élet nem csak cukormázból és habból áll össze. Isten nem, azt ígérte, hogy minden tökéletes lesz az életedben. Mert, olyan nincs, hogy minden csak happy. Ő azt mondta, hogy „igen lesznek viharok, fájó érzések, felismerések, de én itt leszek, tudd meg, hogy én itt leszek és segítek, mert szeretlek, nagyon szeretlek”. Na és ilyenkor kéne, azt mondanunk, hogy: „Az én Istenem egy csodálatos Isten”. De vajon miért is mondanék ilyet, mikor itt ülök könnyes szemekkel és nem érzem a segítséget? Hogy jobban megértsd a fájdalom lényegét, mondok egy példát. Talán lesz egy pillanat, ülsz majd a szobád közepén, gyomrod görcsbe rándulva, próbálsz erősnek mutatkozni, de nem megy és lehullik egy könnycsepp az arcodon, le a földre, és kérdezed majd: „Muszáj, mindig ennek a könnycseppnek lehullania?” És Ő azt fogja válaszolni: „Igen” Majd egyre csak érzed, hogy azzal az egy könnycseppel lehullott minden teher, amit eddig hordoztál. Mert talán belekeveredtél, abba a háborgó tengerbe, de végül rá kell jönnöd, hogy csak Ő tudja megmutatni neked, hogyan szeld a hullámokat. Lehet, hogy történt valami rossz, megbántottak, nem tudsz megbocsájtani magadnak valamiért vagy bármi, Isten képes arra, hogy megmutassa neked, hogy hogyan kezeld a helyzetet. Ezért kell sokat beszélnünk Jézussal. Hogy könnyebb legyen elképzelni, tekintsünk Rá úgy, mint egy barátra, aki nem képes elítéli semmiért. Mert vannak néha problémák vagy tények, amiket nem akarunk bevallani magunknak. Vagy, azért mert félünk; vagy, azért mert nem nincs időnk és energiánk foglalkozni vele. Viszont az Úr képes rávilágítani ezekre az apró problémákra is, mert Ő ismer minket a legjobban és, elárulok ezzel kapcsolatban egy titkot: Nem csak rávilágítani segít neked majd, hanem megoldani is. Csak, arra kér téged, hogy vedd már le, azt a szemüveget, amit már olyan régóta viselsz, tárulj ki előtte és, engedd majd fürdőzni fényességében. Péternek valószínű szüksége volt, erre az időszakra, hogy végül tisztában legyen küldetésével, életének értelmével. Ha most, jelenleg küzdesz valamivel, ne úgy tekints rá, mint valami borzalmas időszakra, hanem mint egy lehetőségre, amikor újra vissza tudsz futni Jézus karjaiba.