„Az idő, amit a rózsádra vesztegettél, az teszi olyan fontossá a rózsádat” (A kis herceg)

Sokszor hallottam már innen-onnan, hogy nem lehet mindenkit szeretni, és mindig feltettem magamban a kérdést, hogy „mi van, ha én mégis át akarom ölelni az egész világot? Hogy szeretni akarok mindent és mindenkit?”. Kicsit naiv gondolat. Mindaddig megmaradt a kérdés bennem, míg végül bebizonyosodott, hogy szeretni néha tényleg nehéz. Vagy nem is úgy mondanám, hogy szeretni, hanem elfogadni a másikat nehéz. Elfogadni a hibákat és a tökéletlenséget. A napjaink döntések sorozata, így hogyha egyet is elhibázunk, vagy nem is úgy csináljuk, ahogyan azt a másik fél elvárná, már érlelődik is egy tüske az ember szemében. És ugye? Szeretni így már még nehezebb. Talán kicsit vicces is, mikor azt mondják nekem vagy hallom valahol, hogy imádkozzunk egymásért. Kicsit kikerekednek a szemeim. Hogyan imádkozzak, mikor még szeretni sem tudok? Igazából, elég egyszerűen: Mikor úgy érzed, hogy nem vagy erős, akkor kell a legerősebbnek lenned. Mikor azt érzed, hogy nem tudsz szeretni, akkor kell a legjobban szeretned és, mikor azt érzed, hogy nem tudsz imádkozni, akkor kell a legjobban imádkoznod. És az egészben a mázlid, hogy nem leszel egyedül, mert Isten ott lesz melletted és próbál segíteni neked. Mikor magadba nézel és meglátod a hibáidat, jössz majd rá arra, hogy nem lehet senki sem tökéletes. És talán felteszed majd Istennek a kérdést: „Te így is szeretsz engem?”. Ő pedig, amilyen jóságos, azt fogja válaszolni, hogy: „Én eddig is szerettelek, és semmilyen apró tévedés vagy hiba nem fog eltávolítani a szeretetemtől, mert az enyém vagy és Én a tied.” Ez, azért csodálatos, nem? Isten egymásért teremtett bennünket, és varázslatos érzés, mikor megtapasztaljuk azt, hogy valakinek igenis sokat jelentünk. Mindenkinek talán jól esik, mikor valaki azt mondja, hogy imádkozott érte, mert akkor lehet érezni, hogy fontos neki a kapcsolatunk, az életem, az egész lényem. Valójában ez a szeretet egyik formája. Na, de mi van akkor, hogyha nem megy? Hogyha egyszerűen képtelen vagyok rá, hogy imádkozzak valakiért? Igen, előfordul, mert emberek vagyunk, és néha elfogy a türelmünk, de ez még nem ok arra, hogy ne szeressünk. Elárulom a titkot: Imádkozni néha nehéz, főleg egy olyasvalakiért, aki megbántott vagy, akivel nem „jövök ki” túlságosan jól, de hogyha gyógyulni akarsz, akkor az első lépést mindenképp meg kell tenned, hogy beszélgess Jézussal. Eleinte nagyon kemény dió, de miközben folyamatosan imádkozol, észre fogod venni magadon, hogy már nincs meg, azaz érzés, ami előtte megvolt, egyszerűen valaki elvette tőled, és ez a valaki az Úr lesz. Olyan lesz ez, mint a rózsa, amit meg akarsz érinteni. A tüskék meg fognak szúrni ezerszer is, hogyha kell, de jön a kertész és átformálja, eltünteti a tüskéket és átadja neked. Tudod ki a kertész? Biztos ismerni fogod. Maga Isten. Teljesen át lesztek formálva, te is, és akiért imádkozol, ő is. A gyűlölet nagyon hamar el tud hatalmasodni és, ahelyett, hogy másokra mutogatnánk, inkább magunkra kellene, mert mi sem vagyunk különbek. Talán nem fogom majd tudni átölelni az egész világot, de azt az egy személyt igen, akiért annyit esedeztem az Úr lába előtt.

Képek: maukkha.org és myjewishlearning.com

„Éjjelente majd nézz fel a csillagokra. Az enyém túl kicsi ahhoz, hogy megmutassam neked. De jobb is így. Az én csillagom számodra egy lesz a sok-sok csillag között. Ezért aztán minden csillagot szívesen nézel majd…(Antoine de Saint-Exupéry)

Feltételezem, hogy nagyon sokan vágyunk a szeretetre, de most nem arra a szeretetre gondolok, ami egyik napról a másikra nyomtalanul és egészen hirtelen eltűnik, hanem az igazira és őszintére, ami képes számtalan akadályt is legyőzni. Igen, így belegondolva, nem is lenne olyan rossz. A fenti idézeten elgondolkodva, eszembe jutott, hogy hányan lehetnek, akik folyamatosan küzdenek önmagukkal. Mennyiszer ugrálhatnak bele a rosszabbnál rosszabb kapcsolatokba egy kevéske szeretet reményében. Később pedig feladva önmagát, tovább áll, mert nem bírja tovább. Egy ember életében csodálatos érzés, mikor megtapasztalja azt, hogy szeretik és megbecsülik. Talán kicsit rossz is, mikor egy időben nem kapjuk ezt meg. És ezért is nagyon fontos a kapcsolatainkat folyton ápolni, mint egy növényt. Hogyha nem öntözöd, ha nem dédelgeted hosszú időn keresztül, egyszerűen feladja a szolgálatot és nem tud tündökölni tovább.Ezzel kapcsolatban tudnod kellene egy „titkot”: Az isteni kapcsolat is valahogy, ezen a hasonlaton működik, talán egy kis eltéréssel. Isten a már rég elhervadt, reménytelen viszonyt is képes újra lángra lobbantani. Valljuk be, hogy mindannyiunknak van néha egy olyan időszak, pillanat az életében, mikor nem érzi közel magához Jézust vagy a másikat. A kapcsolat meggyengül és mi is. Viszont ez a gyengeség nem azt jelzi, hogy ideje feladnod hanem, hogy ideje megerősödnöd még jobban. A megtörtség soha nem azt jelentette, hogy fel kellene adnod, hanem hogy lehetnél erősebb is! És igen ez sokszor ezzel jár, hogy lent kell járnunk. Ezért is, ezt a címet választottam: „Közelebb hozzád”. Van ebbe valami különleges. Én szerintem, többségben szeretjük, hogyha valaki közeledni próbál felénk, enyhébben kifejezve, szeretne megismerni bennünket, az egész valónkat. Egy kapcsolat nem csupán arról szól, hogy kedveljük a másikat, fontos nekünk, hanem el is fogadjuk egymást úgy, ahogy van. Manapság az emberek annyira sietni akarnak. Ott áll előtted valaki, akit szívesen megismernél, és ezt az ajándékot már mindjárt ki akarod bontani, a lényeget akarod már látni. És hol van ebbe az izgalom? A kibontás izgalma. Mikor megismersz egy embert és szépen, lassan, apránként feded fel kilétét, különlegességit. És egyszer csak észreveszed, hogy ő Isten egyik varázslatos oldala és különlegesnek érzed magad, hogy részesülhetsz benne. Nagyon fontos felismernünk a másikban Krisztus arcát és megfigyelni a rendkívüliségeit a hibáival együtt, de ezeket a hibákat ne valami nagyon rossz dologként kezeljük, hanem inkább gyönyörködjünk bennük. Vajon az Úr elítél-e téged tökéletlenséged miatt? Nem, mert ismer, és úgy szeret, ahogy téged megteremtett. Egyébként meg, Isten nem képes selejtes munkát létrehozni, csak nézzünk körül a világban. El kellene már felejtenünk azt, hogy jogunk van ítélkezni mások felett, mert csak egyvalakinek van és Neki minden joga megvan hozzá. Én hiszem, hogy képesek vagyunk még szeretni úgy ahogyan, azt a Jóisten elvárja tőlünk. Én hiszek bennetek! :)

Képek:Hippopx és La Trobe University

„Az én lándzsám semmisíti meg azt a lándzsát, amely téged rabságban tart”(Egy ókori szentbeszédből)

Az utóbbi időben kezdett nagyon közel áll hozzám Péter apostol, Jézus egyik legkedvesebb tanítványa. Főleg a benső világát szerettem meg nagyon, ami bár néha tele volt kételyekkel, és kérdésekkel, de ennek ellenére látszott rajta, hogy minden porcikájával szerette Jézust. Aztán, miután letagadta és értesült az Ő haláláról, teljesen összeroppant, egyszerűen leírhatatlan szomorúság és csalódottság volt a szívében. Valószínű, sok álmatlan éjszakát élhetett meg ez miatt. Bár nem kételkedett Jézusban és feltámadásában, de valahogy mégis voltak benne kérdések, és félt újra találkozni Vele, mert úgy gondolta talán, hogy csalódott benne és haragszik rá. Sokat gondolkodtam már azon, hogy milyen volt az, mikor a feltámadás után először találkozott a tekintetük, valami leírhatatlan érzés lehetett. Abba a tekintetbe benne lehetett minden. A megbocsájtás, a szeretet és a nyugalom, hogy ne hibáztassa semmiért se magát. Mintha fájdalmának egy, az egyben vége lett volna. Ezért szeretem ennyire Pétert, mert talán az ő alakja áll a legközelebb a mai keresztény emberhez. Mi is sokszor (bár nem nagyon dicsekszünk vele) kételkedünk, fájdalmunkban összeroppanunk, majd újra, de mikor ismét találkozik a tekintetünk Jézuséval, mintha eltűnne minden. És igazából nem is az elveszés a legfontosabb itt, hanem a visszatalálás. Persze van, akinek több idő kell a gyógyuláshoz; van, akinek a tekintete többször is kell, hogy találkozzon Jézuséval és csak utána tud felépülni újra, de nem szabad elfelejtenünk, hogy nem vagyunk egyformák. Igen van, hogy nagyon nehéz kilábadozni egy helyzetből (talán többször is, mint hinnénk), de csak azon a ponton fogod tudni megérteni, hogy az élet nem csak cukormázból és habból áll össze. Isten nem, azt ígérte, hogy minden tökéletes lesz az életedben. Mert, olyan nincs, hogy minden csak happy. Ő azt mondta, hogy „igen lesznek viharok, fájó érzések, felismerések, de én itt leszek, tudd meg, hogy én itt leszek és segítek, mert szeretlek, nagyon szeretlek”. Na és ilyenkor kéne, azt mondanunk, hogy: „Az én Istenem egy csodálatos Isten”. De vajon miért is mondanék ilyet, mikor itt ülök könnyes szemekkel és nem érzem a segítséget? Hogy jobban megértsd a fájdalom lényegét, mondok egy példát. Talán lesz egy pillanat, ülsz majd a szobád közepén, gyomrod görcsbe rándulva, próbálsz erősnek mutatkozni, de nem megy és lehullik egy könnycsepp az arcodon, le a földre, és kérdezed majd: „Muszáj, mindig ennek a könnycseppnek lehullania?” És Ő azt fogja válaszolni: „Igen” Majd egyre csak érzed, hogy azzal az egy könnycseppel lehullott minden teher, amit eddig hordoztál. Mert talán belekeveredtél, abba a háborgó tengerbe, de végül rá kell jönnöd, hogy csak Ő tudja megmutatni neked, hogyan szeld a hullámokat. Lehet, hogy történt valami rossz, megbántottak, nem tudsz megbocsájtani magadnak valamiért vagy bármi, Isten képes arra, hogy megmutassa neked, hogy hogyan kezeld a helyzetet. Ezért kell sokat beszélnünk Jézussal. Hogy könnyebb legyen elképzelni, tekintsünk Rá úgy, mint egy barátra, aki nem képes elítéli semmiért. Mert vannak néha problémák vagy tények, amiket nem akarunk bevallani magunknak. Vagy, azért mert félünk; vagy, azért mert nem nincs időnk és energiánk foglalkozni vele. Viszont az Úr képes rávilágítani ezekre az apró problémákra is, mert Ő ismer minket a legjobban és, elárulok ezzel kapcsolatban egy titkot: Nem csak rávilágítani segít neked majd, hanem megoldani is. Csak, arra kér téged, hogy vedd már le, azt a szemüveget, amit már olyan régóta viselsz, tárulj ki előtte és, engedd majd fürdőzni fényességében. Péternek valószínű szüksége volt, erre az időszakra, hogy végül tisztában legyen küldetésével, életének értelmével. Ha most, jelenleg küzdesz valamivel, ne úgy tekints rá, mint valami borzalmas időszakra, hanem mint egy lehetőségre, amikor újra vissza tudsz futni Jézus karjaiba.

„Nincs is annál megnyugtatóbb a nehéz pillanatokban, mint az, hogy valaki ott harcol velünk együtt.”(Teréz anya)      

Egy gyönyörű és tanulságos része a bibliának az, ami az emmauszi tanítványokkal történt. (Lk 24:13-35) Úgy gondolom, hogy sok élethelyzetbe beilleszthető. Ezekbe a szituációkba sorolhatjuk be például, a mostani kialakult időszakot is. Tulajdonképpen, hogyha végig gondoljuk az életünk vagy a történelmet, mennyi mindentől mentett már meg minket a Jóisten. Kicsit azért elgondolkodtató, hogy mennyire elvoltunk mi a saját kis életünkben, élveztük a helyzetünket, és sokszor ez a jóllét vezetett minket ahhoz, hogy nem figyeltünk fel Isten „kivédéseire”. Most meg, kaptunk egy megpróbáltatást és érezzük, hogy kicsúszott a kezünkből az irányítás, az-az irányítás, ami mindvégig, nem nálunk, hanem Isten tenyerében volt.Sokszor hallom Istent hibáztatni különböző kialakult helyzetekben. Arra kérek mindenkit, hogy ne tegye, legyen türelmes! Ne gondoljuk azt, hogy a mi Istenünk egy büntető Isten, aki szereti nézni, hogy mi, földiek szenvedünk. A mi valóságos Urunk egy különleges, varázslatos és együtt érző Isten. Mert, mikor mi sírunk, Ő sír velünk, mikor mi összetörünk, Ő is összetörik velünk és mikor mi zuhanunk lefelé, nem hagyja, hogy a gödör aljára érjünk. Mert ez kell a gyógyuláshoz és, mint megígérte: „én veletek vagyok mindig, a világ végezetéig.” Hű! És tudni szeretnéd, miért teszi ezt? Egészen egyszerű rá a válasz. Mert szeret minket, minden egyes porcikájával. A történetben olvashatjuk, hogy a tanítványokat valami akadályozta abban, hogy felismerjék a mellettük sétáló Jézust, de közben gerjedezett a szívük, mikor velük beszélt. Összehasonlítva a sztorit a kialakult járványi helyzettel, nehézségeinkkel, valójában mi is, az egész emberiség is most, az emmauszi úton lépkedünk. A helyzet adott: Jézus is köztünk van, velünk járja végig az utat. A kérdés, hogy fel-e ismerjük? Hogy gerjed-e a szívünk szavaira? A legnagyobb kérdés mind közül viszont az, hogy akarjuk-e látni Őt? Beengedem-e a szívembe? Engedem-e neki, hogy ápolja sebeimet, lecsitítsa viharjaimat és hozzám érjen?Megkaptuk az utat. Azt az utat, ahol meggyógyulhatunk Jézus által. Lehet, hogy ez a gyógyulás nehéz vagy nehéz lesz, de meg kell tenned, mert az Úr hisz benned és vágyik rád. De nem szabad elfelejtened, hogy nem kell egyedül megtenned az utat, mert mint már az elején is mondtam, hogy ott lesz veled Isten, Jézus, a Lélek és az egész mindenség. A legfontosabb az, hogy akarj gyógyulni, mert a nélkül nem megy. Istenért meg ne aggódj. Ő akármeddig képes várni rád. Ne felejtsük el, hogy a gyógyulás egy hosszabb folyamat és az Úr, ezzel tisztában is van. Most mindannyiunknak szüksége van a hitre, ami megerősít, egymásra és az Úrra, aki képes felemelni a viharból. Lehet, hogy még nem látod a fényt az alagút végén, ködös minden, de ennek következménye az, hogy látni fogod, amiben hiszel, Jézus lámpását a szívedben és megérted, miért szenvedett Ő érted és az egész emberiségért annyit. Kitartás mindenkinek! :)

Fogalmad sincs róla, hogy milyen erős vagy, egészen addig,

míg nincs más választásod, mint hogy erős legyél. (Bob Marley)

 Talán nincs olyan, aki ne ismerné a híres viskót. A világklasszis regényt 2008-ban William Paul Young bocsájtotta a könyvforgalomba, majd később film formájában is megjelent. A most is, nagyon aktuális történet szívszorító igazsága, talán a legkeményebb szívűeket is meglágyítja. Az egész sztori központjában (nem meglepően) egy kicsit már megviselt kunyhó áll, ahol eleinte a kegyetlenség és a szomorúság jelenik meg, később pedig egy varázslatos gyógyulás veszi kezdetét. Az apa nem tud túllépni kislánya meggyilkolásán, ezért „Papa”, azaz Isten úgy gondolja, hogy közbelép. Egy üzenet formájában tudtára is adja, hogy találkozni szeretne vele. Persze eleinte a férfi se hiszi el, azt gondolja, hogy valaki talán szórakozik vele, de legbelül érzi, hogy oda kell mennie. „Mi van, ha tényleg a Mindenható az?” Végül úgy dönt, hogy elmegy, viszont útközben kamion balesetet szenved, és ott találja magát a viskóban, ahol feltehetőleg, a kegyetlenség is történt. Gyógyulásában, három személy segít legfőképpen. Először nem ismeri fel őket, de később világossá válik számára, hogy valójában Papával, fiával és a lélekkel találkozott, majd itt, a felismerésben kezdődik el a gyógyulás folyamata. Egész különlegesen ábrázolják a történetet. Nagyon megragadták az Atya jóságát, a Fiú szeretetét, és a Lélek szelídségét. Végig gondolva az egész sztorit, hihetetlenül aktuális most, ebben a járványos időszakban. Miért gondolom ezt? Kezdjük az elején. Szóval az alapérzések a fájdalom, a pánik és a félelem. A főszereplő, Mack üzenetet kap Papától, azaz Istentől, hogy segítsen neki a gyógyulásban. Rengeteg kérdése van. Eleinte dühösen és csalódottan fogadja Papa szeretetét és válaszait. Behelyezve a mostani helyzetbe, mi is hallgatjuk vagy olvassuk a híreket, valami bíztatóra várva, de csak rosszakra akadunk és egyszerűen nem értjük a szenvedést. Jelenleg is, most az alapérzések, a félelem, a pánik és a fájdalom. A bezártságban, a „magányban” képesek, inkább feltörni a sötét erők, úgy értve a félelem vagy beszélhetünk a pánikról is. Viszont nem szabad teret adnunk nekik, ez az év az átalakulás éve. Nehéz felismernünk a sebeinket és a bűnt, de meg kell tennünk ahhoz, hogy az Úr közelebb tudjon jönni hozzánk. Talán látod a hited meginogni, mint egy csónakot, ami egyre süllyed lefelé. A félelmeid és a sötétség taszítja egyre lejjebb. Majd egyszer csak találkozik Jézus tekintete a tieddel. Ez a tekintet sorsfordító. Ez fogja megállítani a vihart benned, és megtanítani neked azt, hogyan lépj ki félelmeid hajójából. Minden bizonnyal legtöbbünket megvisel most ez, az átformáló időszak akár lelkileg, akár testileg. Talán pereg le pár csepp könny az arcunkon, de Isten, ezt összegyűjti, azt mondja, hogy ne félj, mert veled van, segít és győztessé tesz. Találjuk meg mi is most ebben a szakaszban a mi viskónkat, ahol képesek vagyunk átalakulni és a jövőnk végleg átadni Jézus karjaiba, Isten tenyerébe és a Lélek szárnyaiba.

„Isten nem azért jött közénk, hogy minden szenvedéstől megszabadítson. Isten nem azért jött, hogy minden szenvedést megmagyarázzon. Ő azért jött, hogy a szenvedést megtöltse jelenlétével.” (Paul Claudel)

 Talán a mostani helyzet bezárt előttünk néhány ajtót. Nem találkozhatunk a barátainkkal, nem mehetünk el szentmisére, le kellett mondanunk a megtervezett programjainkról: a szabadságunk korlátozva lett. Nem látjuk a végét és így lassan, fokozatonként eluralkodik rajtunk a félelem és a pánik. Egészen hosszú ideig, én sem értettem egyet, ezzel a gyorsan kialakult rendkívüli helyzettel és sokszor talán jogosan tettem fel a kérdést Istennek, hogy miért engedte ezt meg. Mindaddig értelmetlenül álltam a kérdéshez, amíg egyik este Jézus meg nem szólított engem. Éppen egy online szentmise közvetítést néztem, mikor elhangzott egy bátorítás: „Még ma este, ha tehetjük az otthonunk csendjében és magányában beszélgessünk Jézussal, mert szomjazik ránk.” Hirtelen elfogott az érzés, hogy ameddig én keresgéltem a kérdéseimre a választ, addig feltehettem volna, annak a Valakinek, aki a jövőmet irányítja, és míg, saját magam próbáltam megoldani a problémáimat, addig belemászhattam volna, annak a Valakinek a karjaiba, aki mindent és mindenkit a kezében tart. Egyszerűen, csak éreztem, hogy hiányzom Neki, hogy hiányzik Neki az, hogy az életem újra rábízzam, hogy hiányzik Neki az, hogy az ölébe másszam újra és meggyógyítson.Magamba nézve, teljesen jogosnak találtam a kérést és még az nap este leborultam a lábai elé. Igyekezetem őszinte lenni és elmondani mindent, amivel jelenleg küzdök. Éreztem a lágy lépteit és azt, hogy hozzám siet, ez az érzés mindennél többet jelentett. Mellette biztonságban éreztem magam. Hallgattam a szívemben, a megnyugtató hangját, ahogy elmondta, hogy ennek a világnak szüksége van a változásra és én, azon az éjszakán végleg megértettem, hogy várnom kell, mindannyinknak várni kell. Várnunk kell arra, hogy Jézus az elveszett bárányokat visszavezesse a nyájba. És talán kicsit mindannyian elveszünk ebbe a kritikus helyzetben. Tesszük fel a kérdéseket folyamatosan, azokat a kérdéseket, amikre csak, akkor kapjuk meg a válaszokat, mikor megkérdezzük attól a Valakitől, aki valóban látja a mostani és az előttünk álló éveket. Lehet, hogy néha úgy tűnik, hogy nincs kiút, látjuk a számokat, azokat a folyamatosan növekvő számokat, de Jézus akkor fogja, azt mondani, hogy: „Ne féljetek…”. És igen úgy tűnik, hogy az Úr most megengedte ezt a vihart, de talán azért, hogy megmutassa, hogy ezen a borzasztóan nehéz időszakon keresztül, úgy ismered meg majd őt, ahogy még soha, azelőtt nem ismerted. Valószínű, hogy bátor kijelentést teszek azzal, hogy bármilyen súlyos helyzetbe is került most a világ, ez mind értünk van. Én is arra bátorítok most mindenkit, hogy aki teheti, az otthona csendjében (amennyiben ez lehetséges), csak üljön le és beszélgessen, Jézussal. Őszintén tegyük le gondjainkat, kéréseinket és nem számít, hogyha gyengének látszunk, mert Jézus az ölébe vesz, lecsendesít és elsöpri a viharjainkat. Ebben a szorongató időben jobban van Rá szükségünk, mint bármikor.          

„Öntsd ki szívedet, mint vizet az Úr elött!” (JerSir 2,19)

Különleges vagy, mert vagy. Sokan keresik a választ arra, hogy vajon mi is az élet értelme, hol találom meg azt az örömöt, nyugodtságot, ahol azt mondhatom: „igen ezért élek”. Néha úgy gondoljuk, hogy egy tárgy, egy tevékenység, egy szenvedély képes arra, hogy önfeletti örömöt adjon, és azt mondjuk tőle: „hogyan élhettem én eddig ez nélkül?”. Az ember így van beprogramozva, hogy keresi a boldogságot és ezt természetesnek is lehet tekinteni. Viszont nem mindegy az, hogy hol és hogyan, miben találja meg azt.                             Szeretünk ajándékot kapni, vagyis a többségünk biztos, sőt valljuk azt is be, hogy szeretünk nagy, értékes ajándékot kapni. Mit szólnál, hogyha egyik nap valaki azt mondaná neked, hogy egy ilyen ajándék vár rád az ajtó előtt? Valószínűleg gyorsan megnéznénk, hogy miről is van szó. És mi a helyzet azzal az ajándékkal, amit Jézus adott nekünk a keresztfán? Pedig az is hatalmas értékű, sőt a leghatalmasabb, mégis sokan nem vesznek róla tudást. Most nem is ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy Jézus életét adta, hogy élj. Mit is jelent ez? Lehetne úgy fogalmazni, hogy az-az ajándék, az életed, te magad, az egész lényed. Elég felismerni, és látod azt, hogy mit tett Jézus érted, az életedért és az egész emberiségért.                                                                                                                                          Jézus mindig velünk van, sosem hagy el. Miért mondom ezt? Egész egyszerűen csak,mert látja az értékeinket és nem nézi tovább a bűneiket. Látja azt is, hogy milyen gyengék vagyunk néha, milyen erőtlenek és önbizalom hiányosak. Igen sokan vannak a világon, akik önbizalom hiányuk miatt lelki viharokat élnek meg. Nem vagyunk egyformák. Persze sokan magukba rejtik egy kis zugba, nevetve fogják fel és minden rendben van, vagy mégsem? Ezzel kapcsolatban fontos elmondanom azt, hogy Isten a mérőszalagot nem a derekadhoz, hanem szívedhez méri. Mert Ő tudja, hogy milyen értékes vagy, ismeri a bukásaidat, a történeted és tudja, mire van szükséged, tudja azt, hogy hogyan kezeljen, ellenben az emberekkel, ők csak a külsőt látják. Próbáljuk megtalálni az értékeinket, kérjük Jézust vagy a Szűz Anyát és legyünk boldogok. Legyünk sokat azokkal az emberekkel, akik szeretnek minket, elfogadnak olyannak, amilyenek vagyunk és a legfontosabb: megbecsülnek. Csak is így győzhetjük le a sötétséget! Fel kell ismernünk, hogy okkal lettünk megteremtve, azért mert Isten akart minket, hogy éljünk. Tudta és hitt benned, hitte, hogy ezt az életet végig tudod csinálni!                                                                                                                       

A történetünk, mindannyinknak más és más és mi ezért vagyunk különlegesek, egyediek, tanuljuk meg szeretni önmagunkat és egymást, mert Krisztusban már ezt is megkaptunk. ;)

„Szemed látta alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind le voltak írva”(Zsolt 139:16)

Rohan a világ és benne mi is. Sokszor nem is vesszük észre mennyire más lett minden, kívül és belül is. Gondolok itt a kamasszá nőtt csecsemőre vagy a felnőtté cseperedett gyermekre. Igen, egyre erősebbek leszünk, vagy csak annak látszunk? Sokan nincsenek tudatában annak, hogy évről évre növekszik a depressziós emberek száma Magyarországon. Nos, miért van ez? Mert nem figyelünk oda egymásra vagy sokszor csak úgy hirtelen elfordítjuk a fejünket, mintha nem is láttunk volna mást, mint csak életerős embereket. Egyik nap Ferenc pápa szavai ugrottak elém: „Azt hittük egészségesek maradhatunk egy beteg világban.” Itt a földi életben szükségünk van valakire. Társas lények vagyunk, igényeljük a szeretetet. Valakire, aki megért minket, támogat, együtt érez és segít. Persze ezt már Krisztus személyében mind megkaptuk, de Isten néha azért küld embereket például döntéseink közepette is, hogy általa megérthessük akaratát, azt, hogy mit kell tennünk, mik az első lépések. Ugyanez a helyzet nehézségeink bugyraiban is és ezért el kell fogadnunk a segítséget. Hogyha valaki kinyújtja a kezét felénk, tekintsünk rá úgy, mint hogyha Jézus karja lenne az.Persze nehezek ezek a pillanatok/időszakok, azt hisszük saját erőnkből(!), egyedül képesek vagyunk magunkat kiásni gödörből vagy a tenger mélyéről. Péternek is szüksége volt valakire, aki kihúzza őt a vízből, mikor süllyedni kezdett. Be kell ismernünk: Törékenyek vagyunk. Mindannyian. És pont ezért különleges az életünk, a világunk. Hordozzuk a kis keresztjeinket és ott vagyunk egymásnak, ott kell lennünk egymásnak. Isten nem véletlen rendelt társat az ember mellé. Azt gondolta, hogy majd egymás támasza és öröme leszünk, ne keserítsük el Őt. És igen van olyan, amikor nem megy a segítség, nem megy az empátia. Gondoljunk csak Cirenéi Simonra, aki akarata ellenére segítette Jézus keresztjét cipelni, és utána mi történt? Jézus szemeiben megtalálta, azt a fajta együttérzést, azt a fajta nyugalmat, ami által később megértette Őt, azt, hogy mit tett érte és a világért. Úgy tudnám ezt mondani, hogy merjünk egymás ajándékai lenni. Bátorítalak arra legyél az ok, ami miatt valaki azt gondolja, hogy érdemes hinni még az emberekben.Nézzünk fel Jézusra, a keresztfán függő Jézusra, Ő egy ajándék mindenki számára, és az ajándékot mindenki megkapja, de nekünk kell eldöntenünk, hogy a sarokba dobjuk porosodni, vagy egy olyan helyre tesszük Őt, ahol soha nem feledkezünk meg Róla. Ugyan így van, ez a segítséggel is. Azt az ajándékot valaki nem azért adja, hogy ellened fordítsa gyengeségedben hanem, mert látja és tapasztalja, hogy „igen most törékenyebb lettél, de itt vagyok és segítek, mert szeretlek, mert segíteni akarok”. Merjünk bátrak lenni. Ezért fontos, hogy Jézust kövessük, Róla kell példát venni. Ő földi életében számtalanszor önzetlenül segített másokon. Tegyünk úgy, mint Krisztus. Tisztítsuk meg a vakok szemeit, hogy látni tudjanak, kezeljük a betegeket, hogy járni tudjanak és gyógyítsuk meg a némákat, hogy beszélni tudjanak.

„A Lélek megnyilvánulását mindenki, azért kapta, hogy használjon vele!” (1Kor 12:4)

Amikor Isten a teremtéskor megalkotta az embert saját képmására, rendelt mellé egy segítőtársat. Ez elárulhatja nekünk, hogy Isten másokért teremtett bennünket, hogy segítsük egymást, együtt örüljünk vagy éppen egymás támasza legyünk. Mindenki különbözőképpen fejezi ki az érzéseit, mert mások vagyunk és, ez így tökéletes. Vannak, akik szeretik azt, hogyha megölelik őket és vannak olyanok, akik az elismerő szavakban kapják vissza önbizalmukat. Bár a szavaknak hatalmuk van, de az érintés az, ami rabul is tud néha ejteni. Az érintés alapvetően megnyugtat, biztonságot ad és különféle érzéseket válthat ki belőlünk, ezért is lehet kicsit rizikós. Meg vagyunk mi emberek, akik elég érzékenyek vagyunk néha, de persze ez nem véletlen, mert vágyunk a szeretetre és arra, hogy megértsenek. Sokszor, pedig Jézus megnyugtató, tiszta érintését sem érezzük, mert a világ hívságai eltávolítanak Tőle, az Élő Víztől. Szűz Anyánk pedig aggódó szeretettel mondja: „Boldogok akartok lenni, de nem tudjátok hogyan.”

Keressük a kapcsolatokat, embereket, akikkel lemoshatjuk, azt a sok szennyet, amit a társadalom rakott ránk. Törődésre vágyunk. Viszont, azt tudnunk kell, hogy egy kapcsolatban hárman kell szerepelnünk: Én, Ő/Ők és Isten. Hogy miért van szükség Istenre? A Teremtő az, aki összetart bennünket, egy ragasztónak tudnám őt ebben az esetben ábrázolni Akit, hogyha eltávolítunk, akkor szétesünk. (egy keresztény közösségben meg főleg) Mert majd szükségünk lesz Rá, hogy valakinek elmondhassuk azt, amit nem tudunk befogadni a szavak hálójában. Továbbfolytatom a gondolatomat az érzelmekkel, amikből a vágyat tudnám kiemelni, mint legerősebb érzést. Egy párkapcsolatban egyértelmű, hogy használnunk kell a testbeszédet arra, hogy kifejezzük szerelmünket a másik iránt és, ezt nyilván nem is szabad elhanyagolni. Viszont tévedés azt hinni, hogy a szenvedély elég, és mikor az ember szerelmes hajlamos arra, hogy elsodorja őt a vágy egy teljesen más irányba, mert két test érintkezésekor előfordul, mikor néhány megmagyarázhatatlan érzés, vágy tör fel forrásul, de nekünk nem ebből a forrásból kell innunk először, hanem Jézuséból.

Kicsit töménynek látszik ez, de ezt most azért mondom, mert a világ tele van kísértésekkel és eltévedt emberekkel, akik ezt mondják: „a csók semmit sem pecsétel, az érintés nem fogadalom és a vágy nem szerelem.” Nem szabad hagynunk, hogy a lángok megemésszenek. Imádkoznunk kell ezért folyamatosan a Szűz Anyához és Jézushoz, hogy le tudjuk győzni a szemek kívánságát, a test kívánságát és kérni őket, hogy nyissák ki szívünket és szemünket. Kihangsúlyozom még egyszer, hogy ettől még nem szabad elhanyagolni a testi érintés fontosságát. Hiszen szükségünk van rá. Aranyosi Ervin: Érints meg című művében olvashatjuk: "Kétségeim vesd el tudasd: fontos vagyok! Lehet hogy érintésed, minden, amit kapok." Szóval az érintés egy csodálatos és gyönyörű eszköz arra, hogy kifejezzük a törődésünket, de először Krisztusnak kell hagynunk, hogy megérintsen bennünket, hogy ne tévelyedjünk el az érintés földjén! ;)

Imádkozzunk sokat, hogy meg tudjuk látni Krisztus arcát és kérjünk folyamatosan az Atya Istentől, mert irgalma örökké tart! :)

„Eljött hozzám, mikor még bűnben éltem, felnyitotta a szemem…(Hillsong)                                                    

Fiatalok. Mi jut eszedbe, amikor ezt a szót meghallod? Talán egy szép mosoly? Egy borús felhő? Vagy a virágba borult tavasz? Az biztos, hogy mindenkinek más-más gondolatai, tapasztalatai vannak velünk kapcsolatban. Legfőképpen a cikkem egy fiatal (vagyis jómagam) szemszögéből lesz olvasható, az ifjú korosztályhoz való óvatos közeledésről és, azok visszahívásáról a hit útjára.

Folyamatosan tapasztaljuk mi, fiatalok a világ által sugárzott hatásokat, amik kissé megnehezítik az életünket vagy összezavarnak minket. A világ mást közvetít és már nem az, amiben dédanyáink éltek. Törékenyek vagyunk és félünk, az emberek véleményétől ezért inkább félre toljuk Jézust a sarokba, hogy majd később elővegyük, mint egy játék babát. Ez vezet minket az Egyháztól való elszakadáshoz.

„Amit az útra magaddal kell vinned”:

1, LELKI ÉRINTÉS

Sajnos ma már a társadalom odáig süllyedt, hogy sokan vannak, akik nem vállalják fel hitüket mindazért, mert félnek a visszajelzésektől vagy csak úgy gondolják értelmetlen és menekülnek az Isten elől, úgy ahogy, azt Ádám és Éva tette egykoron. Esetleg úgy vélik, hogy az Egyház merev vagy már maradi és kőtáblával dobálja őket, amikre szigorú szabályok vésődtek. Viszont, hogyha mégis megfordult már a fejünkben az ifjú korosztály elindítása a hit útján, akkor először is nem a templomba kell őket elvonszolni, mert nem fogják érteni. Egy példakép kell számukra, akire felnézhetnek; egy barát/lelki vezető, akinek mindent elmondhatnak vagy lehet ez egy közösség is, ahol mindenki egyenlő és Jézust követi. Teljesen mindegy hogyan, de először is kapniuk kell egy érintést, egy löketet, amivel el tudják kezdeni vagy folytatni azt az utat, amelyet az Úr rendelt nekik: A HIT ÚTJÁT.

2, VIDÁMSÁG ÉS PÉLDAMUTATÁS

Kell, hogy lássák: egy pap vagy szerzetes, aki mindenét Istennek ajánlotta, képes nem csak Jézusért, hanem másokért is élni. Legyen vidám, hogy lássák: a hit, az élet nem teljesen könnyfátyol alá van burkolva; Kitartó, hogy megmutassa: a nehézségek közepette is lehet hűségesnek maradni; Odaadó, hogy érezzék: Soha nincsenek egyedül és mindig van mellettük valaki, aki meghallgatja őket nehézségeikben. Így már világossá válhat számukra az Atya személye és az Ő végtelen szeretete.

3, KÖZELSÉG

A közelségen pontot értek, amit ki kell fürkészni minden fiatal szívében. Azt a helyet, ahol meg tudjuk értetni velük magunkat. Kutatni kell őket, rá találnunk minden gyengeségükre és erősségükre, értelmezni egész valójukat, hogy „miért csinálják azt, amit?”. Ott kell lennie a vágynak, a szeretet és a megértés vágyának. Így tehát egy fiatalt nem elég meghallgatni, meg is kell érteni. Ez a kút forrása. Ha látja és tapasztalja, hogy igazán közeledni szeretnénk felé, meg akarjuk ismerni, akkor ki fogja tárni szíve kapuját és be fog engedni.

 4, JÓ SZÓ

Szalézi Szent Ferenc mondta: „Egy csepp mézzel több legyet lehet fogni, mint egy hordó ecettel.” A kedves szavakat pár másodpercbe telik kimondani, de lehet a gyermek szívében örökké élni fog az emléke. Nem kell nagy dolgokra gondolni és nagy álmokat teljesíteni, amikor a szép szavak is olyan hatalmas értékűek lehetnek, mint bármi más.  

5, IMÁDKOZÁS

Szerintem nem kell mondanom azt, hogy egy elmondott imának mekkora ereje van. Akkor képzeljük el, mekkora lehet, mikor fáradhatatlanul szólunk az Úrhoz? Ahhoz, hogy valamit tegyünk az ifjúságért, a legelső pontok között az imának kell szerelnie. Akkor majd minden tettünket és lépésünket az Úr áldása fogja kísérni!

Fel kell fedeznünk minden fiatalban Krisztus arcát, hogy majd mikor fájdalmukban összerogynak e világ hívságaitól, a segítségükre tudjunk sietni és felsegíteni a kereszt súlya alól. Hiszen együtt mindig minden könnyebb.

Befejezésül olvassátok el Kovácsné Huszár Jolán: Megtérés című szerzeményét.

„Nem kérdezi, hol voltál eddig,
Szép napfelkeltétől napestig…

Azt sem kérdezi: merre jártál?
Ó, nem kíváncsi, mit csináltál.

Hányszor csúfoltad, hányszor hagytad
Ha drága keresztjén kacagtak…

Elfelejtette minden vétked…
Csak átölel… csak szeret téged.

…Reszket a lábad? Szemed könnybe?
Mit mondjál neki, hogy köszönj be?

Csak hullj le szótlanul Elébe.
Neki nincs szüksége beszédre!”

Imádkozzunk sokat, hogy megtudjuk látni Krisztus arcát és kérjünk folyamatosan az Atya Istentől, mert irgalma örökké tart! :)